Molly Weasley dermedten állt a konyha közepén. Egész délelőtt takarítottak, és most végre leültek ebédelni Siriusal és a gyerekkel, amikor betoppant Bill. A fia idegesnek és ziláltnak tűnt, mint aki most fejezett be egy varázspárbajt.

Vele volt az a férfi, akivel Dumbledore a tárgyalásokat folytatta. Még egyszer sem találkozott vele, mert nem akarták elárulni a Rend búvóhelyét. Magasabb volt Bill és széles vállú, tipikus katona. A karjaiban pedig egy ájult fiút tartott egy pokrócba csavarva. A fiúnak lángolóan vörös haja majdnem olyan hosszú volt, mint Billé. Alig lehetet több tizennyolcnál. Az arca sápadt és beesett volt, szinte semmi hús nem volt a csontjain.

Mögötte egy fiatal lány toporgott idegesen. A pillantásából ítélve arra számított, hogy valaki a semmiből ráugrik. A nyakán lévő ujjnyomok arra engedtek következtetni, hogy félelme cseppet sem alaptalan.

Bill aggodva nézett anyjára.

- Történt egy kis baj. Dirk küldött ide minket, és ők Dumbledore barátai. Róluk beszélt. Ők jöttek a kapun túlról.

Molly elborzadva nézett végig a társaságon.

- Úristen, de hát mi történt?!

Az ikrek, Ron és a lányok a fülüket hegyezték.

- Megtámadtak minket, és Chaojit megölték. Nem volt hová mennünk - mondta a lány elfúló hangon.

Molly sápadtan nézett rájuk, Hermione pedig rémülten felsikkantott.

- Halálfalók voltak?

Bill megrázta a fejét.

- Dirk azt mondta, hogy ezek a noéhk. Azt mondta, hogy hozzam őket ide, míg ő elmegy az öregért.

A férfi kétkedve megrázta a fejét.

- Ne mondja, hogy az a nő komolyan utánuk ment? És mondja meg azt is miért volt nála ártatlanság, honnan tud Bookmanról, a noéhkról, és miért ismeri a Koponyák varázslatait?! - A hangereje fokozatosan emelkedett, míg végül már kiabált.

- Ezekre a kérdésekre sajnos nem tudok válaszolni. Évek óta ő a főnököm, de a nevén kívül csak annyit tudok róla, hogy van egy halott fia. Bookman nem túl gyakori név, talán rokonok lehetnek...

A férfi arca elsápadt.

- Azt mondja, hogy Bookmannek hívják?

Bill lassan bólintott. Dirknek rengeteg titka volt és nem érdekelte, hogy kivel rúgja össze a port. Most úgy tűnt, valami igazán veszélyesbe rángatta bele.

- Tudja, hogy honnan jött?

Bill az ajkába harapott. Mióta elvégezte az iskolát gyakorlatilag együtt éltek, de még ezt sem tudta róla.

- Fogalmam sincs...

- Senki sem tudja - szólalt meg Sirius, aki eddig csendben ült az ebédje maradványai mellett. - Dirk Bookman 12 éve a semmiből jelent meg. Hol van most?

- Nem tudjuk - mondta a lány csendesen. - Csak azt akarta tudni, hogy hol van az öreg, és Lavi szereti-e. Utána elment.

- Nekem azt mondta, hogy utánunk jön.

- Honnan tudja, hogy hol vagyunk? - hördült föl Sirius.

- Be akartam szervezni. Megpróbáltam rávenni, hogy jöjjön el egy találkozóra, de csak nevetett rajtam - mondta csalódottan Bill. - Azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogy az emberek miként gyilkolják egymást.

- Leverrier, letenne, kérem? - szólalt meg egy gyenge hang.

Mind a hang forrására néztek. A vörös hajú fiú kábán nézett körbe egyetlen ragyogóan zöld szemével. 

- Mi? - kérdezte zavarodottan az öreg. – Á, persze.

Letette a fiút, aki megpróbált megállni a lábán és akár egy újszülött őz tett egy reszkető lépést. A lábai viszont az ő kis súlyát sem bírták el és előrebukott. A lány mellette termett és ő fiú egyszerűen ráesett, összeölelkezve álltak ott, míg végül a fiú meg nem szólalt.

- Leenale. Mond meg nekem, még én is ehhez a világhoz tartozom?

A lány felzokogott, és még szorosabban ölelte magához.

- Hülye! - zokogta a fiú vállába.

- Semmi baj Leenele, már jobban vagyok - simogatta a lány hátát vigasztalóan. - Csak borzasztóan szomjas vagyok.

Mollyban pedig felszínre törtek az anyai ösztönök.

- Jaj, kis drágám! - terelte a fiút az asztalhoz a lány segítségével. - Olyan udvariatlan vagyok! Biztos nagyon éhes lehetsz!

A fiú elvigyorodott.

- El se tetszik hinni, hogy mennyire! Hónapok óta éhezem!

Molly elborzadva nézett a fiúra.

- Hónapok óta? Ez borzasztó - vetett egy dühös pillantást a férfira.

A férfi sértődötten húzta résnyire a szemét.

- Nem én bántottam.

- Ez annyira borzasztó - törölgette a könnyeit Hermione.

Mrs. Weasleyben pedig most tudatosult, hogy a gyerekek is a konyhában vannak,

- Nektek semmi keresni valótok itt - kezdte kiterelni őket a konyhából, mit sem törődve a tiltakozásaikkal.

- Magáról beszélt Dumbledore - lépett hozzá Sirius. - Maga az a Leverrier.

- Malcolm C. Leverrier felügyelőtiszt - húzta ki magát pökhendien.

- És téged, hogy hívnak kis drágám? - kérdezte Molly gyengéden a fiút.

- Lavi - mosolygott rá gyengén.

- Én pedig Lenalee Lee vagyok - mutatkozott be a lány is.

- Mit kértek inni? Van vajsör, sütőtöklé és tea?

- Egy kis tea remek lenne - biccentet a fiú.

- És mit szeretnél enni? Összedobhatok valamit...

A fiú egy pillanatra elgondolkozott.

- Azt hiszem, egy kis leves jól esne. Nem akarom megterhelni a gyomrom.

Amint Molly elé rakta a csésze teát, valóban úgy kapott utána, mint egy éhező.

- Kérsz még? - kérdezte Lenalee.

- Igen - bólintott Lavi, a lány pedig újratöltötte a csészéjét. - Beszélnem kell magával - fordult Leverrierhez. - Fontos információim vannak. Sheryl Camelot miniszterelnök egy noéh. A Chaoijiben lévő parazitákat kémkedésre használták... - A szemei hirtelen kimeredtek és lenézett a saját mellkasára. Rémült arccal széthúzta a mellkasán az inget és kaparni kezdte a meztelen bőrét. - Bennem is ott vannak!

Leverrier mozdult elsőként. Megragadta a fiú csuklóit és erővel elhúzta a kezét.

- Már nincsenek, eltávolították őket.

- És az a nő megölte - fűzte hozzá Lenalee.

Lavi még mindig idegesen, de értetlenül nézett körbe.

- Milyen nő?

- Dirk Bookman - válaszolt neki Bill.

Lavi úgy tűnt felismeri a nevet.

- Hol van most? - kérdezte lehorgasztott fejjel.

- Elment Bookmanért - mondta Lenalee.

- Oh, értem. - kihúzta a kezét Leverrier szorításából és a teás csészéjét kezdte bámulni.  

- Ismeri? - kérdezte Leverrier.

Lavi vállat vont.

- Csak ismerős a neve. Chaoji hol van? Ő is rendben van?

Lenalee szemébe könnyek szöktek és megrázta a fejét.

- Megölték őt, amikor megtámadtak minket a kórházban.

- Meghalt? Értem jöttek? - kérdezte rémülten. - Meghalt, mert engem védett?

- Meghalt, mert azért harcolt, amiben hit - jelentette ki Leverrier.

Lavi szomorúan lehorgasztotta a fejét.

- Értem.

- Itt nem maradhatnak - jelentette ki Sirius ellent mondást nem tűrően.

 - Na de, Sirius! - csattant fel felháborodva a férfi.

- Üldözik őket!

- Téged is! - vágott vissza az asszony.

- De Molly, gondolkodj reálisan! Azt sem tudjuk, hogy kik ők vagy, hogy kik üldözik őket!

- Ezek a gyerekek itt maradnak! - ölelte magához Lavit és Lenaleet.

Sirius megrázta a fejét.

- Túl veszélyes, nem maradhatnak.

- Különben sem akarunk maradni - húzta ki magát Leverrier.

- A legjobb az lenne, ha maradnának - szólt közbe Bill. - Legalább amíg Dirk visszajön.

- Ne legyen nevetséges! - horkant fel Leverrier. - Bármilyen csodálatos ez a Dirk nem juthatott fel a bárkára, és ki az öreggel együtt.

- Visszajön - mondta Bill határozottan. - Dirk rohadt okos és gyakorlatilag elpusztíthatatlan. És hát, vele összerúgni a port nem túl kifizetődő.

Leverrier és Sirius sértődötten néztek egymásra.

- Van még valami fontos mondani valója? - ült le végül a férfi Lavival szemben.

Lavi bólintott.

- Sok mindent mondtak előttem, mert azt gondolták, hogy úgyis meg fognak ölni.

 OOOOOOOOOOOO

Leverrier elborzadva hallgatta Juniort. Az orvos szerint embertelen kínokat kellet kiállnia mégis kitartóan gyűjtögette az információkat. A sérüléseiről pedig egyedül akarta kikérdezni. Biztos akart lenni benne, hogy semmi igazán rossz nem történt vele.

A bejárati ajtó kinyílt, majd becsukódott. Döngő léptek haladtak a konyha felé.

Mind rémülten nézték az ajtót.

Az ajtó nyikorogva kinyí­lt és Dirk állt ott leszegett fejjel. Az egyik kezével az ajtót támasztotta ki a másikban pedig egy ernyedt testet tartott a ruhájánál fogva,

- Dirk! - kiáltotta Bill izgatottan.

Leverroer az ernyedt testben felsmerte Bookmant.

A nő fekete haja részben eltakarta az arcát, de a ruhája csupa vér volt.

Beljebb lépett és ledobta az öreg testét a földre. Ő maga pedig leült a fal tövébe és a kabátja belső zsebéből egy doboz cigit és egy öngyújtót húzott elő, és komótosan rágyújtott.

- Megnőttél - jelentette ki csevegő hangon.

Lavi sértődötten nézett a nőre.

- Már megint azt csinálod.

A nő felemelte a fejét, így látszódott csinos, fiatalos arca, és mélybarna szemei. Az állát összemaszatolta a szájából kifolyó vér.

- Hm? Oh, megígértem, hogyha eldurvul a harc, meglépek - bólogatott a cigarettából mélyeket szívva. - De ez most más volt. Az öreg...

- És azzal mit érek, ha mindketten meghaltok! - csattant fel Lavi.

- Ismerik egymást? - nézett rájuk értetlenül Leverrier.

Dirk elvigyorodott.

- Az előző bookman Junior. És noéhvadász - előhúzott egy fekete és ezüstszínű pisztolyt. A fegyver nagydarab és durva volt akárcsak a gazdája.

- Ártatlanság? - Leverrier ha lehet még jobban meglepődött.

- Nos ha már tisztáztuk az oldalainkat Leverrier úr, akkor megkérhetném, hogy Zhu mester lássa el az atuda technikával,?

Leverrier szája elnyúlt és szinte biztos volt, hogy az álla nincs rögzítve az asztalon koppanna. Egy pillanatig csak tátogott, akár egy hal.

- Zhu mester haldoklik - vágta ki végül.

- Ki az atuda örököse? - kérdezte nyugodtan Dirk. - Ne próbáljon hazudni, mert nekem úgy sem tud.

Leverrier sötéten nézett a nőre.

- Az atudának nincs örököse.

A nő mélyet szippantott a cigarettából. Sötét szemei olyanok voltak, mint két feneketlen kút. Előhúzta a zsebéből a pálcáját és a férfira fogta. Nem értették, hogy pontosan mit mond, de a következő pillanatban a férfi kabátja elkezdett szétmállani.

Leverrier rémülten felordított, és letépte magáról a maradványokat. Azok a földön tovább rothadtak ocsmány szagot árasztva magukból, míg csak por maradt. Létezésükre csak a gyorsan elillanó szag emlékeztetett.

Rémült tekintettek méregették a vigyorgó nőt.

Dirk továbbra is Leverriert nézte és lustán meglengette a pálcát. Betájolta félszemmel Leverrier fejét, és még szélesebb mosolyra húzta az ajkait a cigarettája körül.

- Ez a halál-varázs saját kreálmány. Még a drágalátos minisztérium sem tud róla. Legközelebb egy végtagját fogom eltalálni, ami persze rohadtul fog fájni. Kérdem én, ki az…

Egy csésze hangos csörömpöléssel tört össze az asztaltól fél méterre.

A tekintettek Lavira vetültek. A fiú vörös arccal fújtatott, és a kezét még mindig felemelte.

Dirk szájából majdnem kiesett a cigarettája, ahogy a döbbenettől elnyíltak az ajkai.

- Te meg dobtál? – kérdezte szomorúan.

- Meg! Mert megint hülye vagy! - kiabálta dühösen. – Mióta agyalsz te ilyeneken? Meg akarod magad öletni?

Dirk arcán szégyenpír jelent meg.

- Ízé… ezt nem…

- Mi nem? Megígérted!

- Jó hát ízé… - motyogta Dirk kényszeredetten. Nehéz volt eldönteni, hogy most melyikük is a felnőtt.

- Meg hogy kerültél ide? Fogadok közöd volt mindenhez! Te pedig feladtad!

Dirk értetlenül pislogott.

- Jiji azt mondta, hogy meghaltam, nem? – szipogott Lavi csendesebben. – Te pedig elmentél, hogy harcolj a Gróffal, és…

Dirk megrázta a fejét.

- Nem! Nem azért, én tényleg csak…!

- Tudom, hogy meg akartad öletni magad! – vágott közbe Lavi.

- Mi? – Dirk először értetlenül nézett a fiúra, de aztán hevesen bólogatni kezdett. – Igen, persze. Meg akartam halni…

Lavi összehúzta a szemét és gyanakodva nézte a nőt.

- Te megint hazudsz.

Dirk sóhajtva lehorgasztotta a fejét.

- Igen.

Lavi sértődött arccal fordult el, és makacsul bámulta az asztallapot.

- Ezt sem fogod elmondani, igaz?

Dirk sóhajtva vállat vont.

- Nem ronthatom tovább a renomém, de – mosolyodott el, és felemelte az öreg ájult testét.  – az öreg legalább meg van!

- Lenalee megtennéd?

Lenalee bólintott, és Dirk fejéhez vágta a fém teáskannát. A kanna egyenes a nő homlokát találta.

- Ugh! – nyögött föl Dirk, és a homlokához kapott. – Hol tanultál meg így dobni, te? – sziszegte dühösen.

- Ne tereld el a szót – dörzsölte meg álmosan a szemét Lavi. – Fáradt vagyok és még sok megbeszélni valónk van.

- Fáradt vagy? – Dirk megpróbált felállni, de az oldalához kapott és visszazuhant.

- Az lenne a legjobb, ha most pihennél egy kicsit – tette a kezét Mrs. Weasley Lavi vállára. – Sok minden történt, és még nagyon sokat kell, hogy pihenj. Ellenvetést pedig nem tűrők! – jelentőség teljesen nézett körbe.

- Én még most sem tartom jó ötletnek, hogy… - akadékoskodott Sirius, de Mrs. Weasley rá se bagózott.

- Gyere, kis drágám – segített felállni Lavinak. – Tonks úgyis ügyeletes, aludhatsz az ö szobájában.

- Köszönjük, amit a Rendért tett! – állt fel Leverrier az asztaltól.

Lavi lesújtóan mérte végig.

- Nem a rendért tettem. Nem az emberekért, nem Allen ért. Én a Kalapácsomért tettem, amit tettem.

Leverrier arca megnyúlt és döbbenten meredt a fiúra.

- Tudom, hogy egészen mostanáig semmit sem tettek, hogy megmentsenek. Páran gondoltak rám egyáltalán, és azok az ördögűzők – folytatta Lavi a magyarázatát. Dirk is érdeklődve emelte fel a fejét. – Mindenki másra haragszom! A továbbiakban pedig bárki dróton rágasson. Sem a Rend – egyetlen szeme Leverrierre, majd Dirkre vetült. – Sem a klán! – hagyta, hogy Mrs. Weasley kivezesse Lenalee segítségével.

Dirk Siriusra mosolygott.

- Hé! Nekünk is tudnál mutatni egy szobát? Össze kéne foltoznom magam, meg az öreget.

Sirius először nem mozdult, de végül belegyezően lehorgasztotta a fejét.

- Harmadik emelet, negyedik ajtó. Nincs kitakarítva, de maga nem fél az ilyesmitől, igaz? – kajánul vigyorogva nézett a nőre, mintha arra számítana, hogy panaszkodni fog.

- Szuper! Hé! Mr. Csodálatos! – szólt Leverrierre. – Kapjon fel, és vigyen a szobámba.

Leverrier a haragtól vörös arccal horkantott.

- Hogy, én magát…!?

- Na, na! – lengette meg játékosan a pálcáját Dirk. – A pálca még mindig nálam van.

A férfi még mindig a haragtól lángoló arccal lépett a nőhöz, és a karjába vette. Dirk tetemes súlya alatt felnyögött.

- Te jó ég! Hány kiló maga?

Dirk elbűvölően rámosolygott véres ajkaival.

- Köszönöm! Az utóbbi időben rengeteget gyúrtam!

Bill követte őket, és segített az öreg ájult testét.

Amikor felértek a poros szobába, Leverrier lefektette Dirket az ágyra. Bill pedig az öreget mellé fektette.

Dirk arcáról lefoszlott a mosoly és Leverrierhez fordult.

- Van néhány fontos kérdésem – Próbált úgy kényelmesen elhelyezkedni, hogy még üljön, de ne nyomja a sérült hasát. – Lavi mióta van a Rendnél, és hogy került oda.

- Tizenhat éves volt, amikor az öreggel együtt megjelentek. Önként csatlakoztak – válaszolta Leverrier miközben árgus szemekkel figyelte Dirk reakcióit. A nő elgondolkozva hümmögött, mintha számított volna erre. – Miért fontos ez? Hisz nem ez az ésszerű. Harmincnyolc éve a Noéhkhoz csatlakoztak – a hangjából érződött a maró gúny.

Dirk fel sem vette.

- Ugye tudja, hogy pontosan tudom mi, és miért történt akkor? Még a szívről is mindent tudok – sötét szemei most is olyanok voltak, mint két mélysötét kút, amik el akarták nyelni Leerriert.

- Akkor mondjon el mindent – vágta rá bőszen a férfi.

Dirk elmosolyodott, mintha pontosan erre várt volna.

- Rendben, csak előbb esküdjön meg, hogy bármi is hangozzék el, Lavinak nem fog baja esni.

Leverrier bólintott, ez csekély ár volt a várható információkért. Különben sem akart ártani a fiút, csak néhány vizsgálatot akart, amik nem jelentettek rá veszélyt. A jobbját a szívére helyezte.

- Esküszöm, hogy…

Dirk játékosan megcsóválta az ujját.

- Áá. Egy Leverriertől sokkal komolyabb dolgot várok, mint egy ígéret. Hiszen maguk a saját gyermeküket is feláldozták a Rendnek- Leverriernek nyújtotta a jobbját, biztatva, hogy rázzanak kezet. Leverrier bizonytalanul megfogta, és Dirk acélos ujjai azonnal ráfonódtak. – A megszeghetetlen esküt akarom. Ha megszegi, meghal. Így is vállalja? – Dirk fürkészően nézte az arcát, bármilyen érzelem után kutatva.

Leverrier megrázta magát és bólintott.

- Megígérem, hogy nem hagyom, hogy a Rend szánt szándékkal ártson Lavinak – Dirk itt elégedetten bólintott. – De ha tovább akar harcolni, nem állíthatom meg. – Tette hozzá.

- Rendben. Ígyis jó. Bill.

Az ifjú varázsló melléjük lépett, és a pálcája hegyét a kezükhöz érintette.

- Esküszik, hogy meg védi Lavit a Rendtől? Nem fogja engedni, hogy borzalmas dolgokat tegyenek vele?

- Esküszöm – felelte Leverrier. Meglepődőségében el akarta engedni Dirk kezét, amikor a pálcából kibúvó tűzvörös drót fonta körbe a kezüket. Azonban képtelen volt megmozdítani az ujjait.

- Bill, indulj anyádhoz, már biztos aggódik – mondta Dirk miután befejezték a varázslatot.

Bill felvonta az egyik szemöldökét, de nem ellenkezet.

- Csak vigyáz magadra – mondta mielőtt távozott.

- Nos, akkor kezdem az elején, bár elég hosszú történet – kezdett bele Dirk a történetébe. Egy másik cigarettát húzott elő és rágyújtott. – Az egész azzal kezdődött, hogy az öreg nagy fába vágta a fejszéjét. Fel akarta jegyezni a történelmet a noéhk szemszögéből.  A vicces az, hogy a Grófot még szórakozatta is. Én akkoriban jó barátságba kerültem Roaddal, Noáhval és az ő emberi testvérével Manaval. A bajok ott kezdődtek, hogy a többiek szerettek kínozni engem. Én először bírtam, próbáltam a bárkán lévő könyvekbe temetkezni. Elolvastam mindent, innen tudok jó pár varázslatot. Egy idő után végleg elegem lett, hogy senki nem segít rajtam. Még ő sem – itt vetett egy sötét pillantást az öreg ájult testére. –  Bár akkor már nem volt esélyünk a szökésre. -  Vont vállat unottan. - Volt köztük egy kisebb vita Mana, miatt, én pedig szítottam a tűzet. Egy nap pedig eljött a szabadulás lehetősége. Az egyik démon megszerzett egy ártatlanságot, én pedig rávettem, hogy adja oda nekem, majd én elviszem a Grófnak.

- És mi történt? Átadta? – kérdezte izgatottan Leverrier. Dirk felemelte a pisztolyát, és szeretetteljesen megpuszilta.

- Naná, utána megalkudtam vele – lengette meg a fegyvert. – Hogy ha élni akar, akkor harcoljunk együtt. Utána pedig kirobbant az a harc, ami szétzüllesztette a családot. A harc közben az öregnek sikerült meglépnie, én pedig egy másik ajtón jutottam le a bárkáról. Pechemre egy lakatlan szigetre kerültem, ahol csak egy vörös hajú kiskölyök volt. – Pálcájával időnként a teste különböző pontjaira bökött, és mormolt valamit.

- Ő volt Lavi apja? – hűlt el Leverrier.

Dirk vállat vont, gyanúsan sokszor tette.

- Mondhatni. Tizenkilenc évvel későbbi haláig le sem tudtam vakarni magamról. A baj az, hogy mi ketten soha sem csináltuk, mégis gyerek lett belőle.

- Mi?!

- Én is így reagáltam – bólogatott egyetértően Dirk. – Aztán kiderült, hogy az kis görcs nem kamázott, amikor azt mondta, hogy nekem adta a szívét.

- Ha egy kis szigeten volt a szív, nem csoda, hogy nem találta senki – simította hátra a haját Leverrier. – De akkor sem értem, hogy ettől még miért esett teherbe.

- Pedig ha végig gondolja egyszerű. Seshounál volt a szív, de ő nekem adta. A szív pedig belőle és belőlem létre hozott valami újat.

Leverrier hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Az nem lehet! A szív csak az ártatlanságot…

- Tévednek. A szív ennél sokkal több. Ezért kell annyira a Grófnak. Ezért nem pusztította el a Rendet, mert neki úgy sem mutatkozott volna meg.

- De mire kell neki annyira? Hiszen anélkül is képes lenne elpusztítani a Rendet és az összes ártatlanságot.

- Ez így igaz. Azonban ha nincs meg a szív, és elpusztítja a világot, előröl fog kezdődni minden.

Leverrier képtelen volt felfogni a nő szavainak az értelmét.

- Mire tudná használni a szívet? Hisz ő egy Noéh!

Dirk komoly tekintette az övébe fúródott.

- A szív a teremtés kulcsa. A bibliai értelemben vett Noéh bárkája. Benne van minden valaha született élőlény teremtés kódja. Ha elpusztulna a világ, egyszerűen új élőlényeket hozna létre. Képes lenne újra benépesíteni a földet, növényekkel, állatokkal, és emberekkel. Sőt, képes lenne átformálni a jelenlegi világot is.

Leverrier sápadtan temette az arcát a kezébe.

- Könyörgöm, mondja, hogy magánál van! – Most már értette, mit akart mondani a nő. Egy a világot formáló erő, ártó kezekben a világ azonnali és végérvényes pusztulását eredményezné.

Dirk viszont szomorú arccal megrázta a fejét.

- Attól tartok a lehető legrosszabb helyen van. A szívet leginkább a gondolatok és az érzések rányitják.

Levrrier rosszat sejtve nézett fel.

- Lavinál van.

Dirk biccentett, és elnyomta a cigarettáját az ágy háttámláján.

- Bizony. Egy megkínzott, megbántott gyereknél, aki úgy érzi mindenki magára hagyta. A pofánkat meg rühelli. Még az embereket is, ha az utóbbi időt bookmanként töltötte. Nem látott mást az emberekből, hogy semmiségekért legyilkolják egymást.

- És mit tehetnénk? – Ha valóban a fiúnál van a szív, kockázatos elvenni tőle, és még kockázatosabb lenne általa felhasználni. Persze, nem volt olyan biztos benne, hogy a Központ nem fogja-e vállalni ezt a kockázatot. Számukra nem ért sokat az a fiú, főleg betegen. Az eddigieket nézve pedig kételkedett benne, hogy jó helyen lenne náluk.

Dirk szélesen elvigyorodott a kérdésére.

- Látom komolyan veszi az esküjét! Megpróbáljuk lekenyerezni! Segítsen kitalálni valamit, elvégre maga lett az apja!

- Mégis hogy gondolja? – horkant fel Leverrier. Nem elég, hogy megfogta avval az ártok verte esküvel, még a kölykét is a nyakába varrná.

- Persze! – bólogatott mosolyogva Dirk. – Hisz a kórházban nevére vette. Most pedig megígérte, hogy vigyázni is fog rá. Így nem kell kitalálnom minden féle hülyeséget a születéséről.