Míg én elnéztem, ahogy elviszik Suant, Depreduus mellém sétált.
- Gratulálok… - suttogta fülembe – nem csalódtam benned.
- Hogy érted ezt? – kérdeztem vissza, de nem válaszolt. Csak mosolygott. Rám eddig mindig csak mosolygott.
Amikor elindultam a gyülekezőépületbe, újból megnyílt az út előttem. Mintha… tisztelnének…
Nem figyelve erre mentem tovább, előre. Amikor beértem, átcserélték a szolgák a ruhámat, mely cafatokban állt rajtam.
- Gratulálok, Erial!! – sietett oda hozzám Czahira. Őszinte örömén elmosolyodtam.
- Köszönöm, Czahira.
- Holnap is légy ilyen ügyes!
- Ho…hogyhogy holnap…? – kérdeztem zavarodottan – a versenynek vége.
- Korántsem, Uram…
Meglepődtem.
- Azt mondtad, csak ennyit kell csinálnom…
- Bo-bocsáss meg, én… - húzta összébb magát félénken. – Én nem mondtam azt, hogy ennyiből állt az egész…
- Hát ez remek. – sóhajtottam fel. – Mégis mit kell még csinálnom??
- U-ugyebár 8-an jelentkeztetek…És aki vesztett, az automatikusan kiesik…Loé és Lucretia vesztett…De ott vannak még az ikrek.
- Martha és Carmina… - elevenítettem fel magamnak a neveket.
- É-és még egy újonc rajtad kívül, aki szerencsés volt…
Az istenit…
Fejemet fogva ültem le, de most azért, mert nem tudtam, mitévő legyek.
- Nyugodj meg, Uram…
- Nyugodjak meg??? Éppen hogy nyertem, nem nyerek többször!
- D-dehogynem! Kitalálunk-
- …valamit? – fejeztem be gunyorosan a mondandóját – Elegem van. Nem erről volt szó!
Czahira csak hallgatott.
A kiabálás itt most nem segít. Ki kell valamit találnom. De nagyon gyorsan.
- Remélem, nem a „rejtek-rejtek”-et kapom ki… - motyogtam, mire Czahira letérdelt hozzám, s nyugtatásul két kezébe fogta kezemet.
- Nem, Erial, nem ilyenek lesznek! Ami ma választott lett, az már másnap nem lesz! Ma volt fattyúülés, „rejtek-rejtek”, és vívás. Holnap ezek már biztosan nem lesznek.
- Hanem…? – néztem fel rá.
- A második forduló általában csapatmunkára alapszik. Kapni fogsz egy démont, aki majd segít az adott versenyszámban. Hogy miben, azt mindig a tűz dönti el.
- Hmm… Szóval csapatmunka…Egy pillanat! – ugrottam fel.
- Mi az?
- Tudom már, ki lesz a társam!
- T-tényleg?
- Igen. Te.
- ÉN?!?! – hőkölt hátra Czahira.
- Te hát! Te voltál az utóbbi 2 napban az, akit a leginkább érdekelt a sorsom. Hát te leszel a démonom.
Czahira nem jutott szóhoz. Ajka döbbenten apróra szétnyílt, csak nézett rám, mint a Megváltóra. Megint nagyon bájos. Egyszer még véletlenül rámászom…

…Úristen, mikre gondolok!?!?





Amikor elérkezett az idő, az első forduló színhelyére mentünk.
Depreduus már ott várt mindenkit páholyában.
- Nos, elérkezett az újra bizonyítás ideje, szerencsés továbbjutottak! Ezen a fordulón ketten esnek ki.
A feladatotokat ismét a tűz dönti el, viszont most csapatjátékra lesz szükségetek. Itt van négy démon. Mindegyik jól felkészült, kiváló harcos, ha harcra kerülne sor. Válasszatok egyet-egyet közülük.
- Depreduus. – léptem elő – Én nem választok közülük. Minden szem rám szegeződött. A démonok is összesúgtak, majd elvigyorodtak. Nyugodtan, beszéljetek csak ki.
- Ugyan miért nem, kedves Erial? – kérdezte csábos mosolyával, mire magam után húztam Czahirát, aki pirulva hajtotta le fejét.
- Ővele hajtom végre a feladatot.
Csend lett. Majd hangos nevetés törte meg a kínos hallgatást. Mindenki nevetett. Czahira szomorúan hajtotta le fejét, miközben szorította kezem.
- Mondtam, hogy nem jó ötlet… - mondta halkan.
- Nem ítélhet el senki azért, mert van egy hiányosságod. – mondtam halkan.
- No, nem bánom… Vigyed. – felelte Depreduus.
Czahira reménytől felcsillant szemekkel nézett fel rá.
Miközben a versenyzők választottak maguknak démont, körbenéztem. Sehol sem láttam Suan-t a nézők soraiban. Biztos még mindig harcolnak érte.

- Versenyzők, sorakozzatok fel! – kiáltott Depreduus, s végigmért. Fejével biccentett, ami ha jól gondoltam, egy „sok szerencsét!” akart lenni. Nem reagáltam rá.
Nevetségesnek tartom, hogy a kegyeiért harcoljak, de ez van. Ez már rég nem csak arról szól. Arról szól, hogy itt is megálljam a helyemet.
A démonok megvető vigyorral néztek Czahirára. Egyikőjük oda is lépett hozzá.
- Szervusz, Szépségem… - búgta neki oda baljósan – Komolyan azt hiszed, nyerhetsz ellenünk?
- Miért ne hinném azt? – Kérdezte Czahira, s felhúzta szemöldökét. A démon magához rántotta Czahirát, és végig taperolta a testét. Czahira néma kis ajkaival felnyögött.
- Nem versenyre kéne használnod ezt a csinos kis testedet. – nyalt végig saját ajkán a démon.
- …Neked meg nem a partnerem megkúrásán kellene agyalnod. – vágtam oda hidegen a démon mögül. A démon megfordult és dühös pillantást vetett rám.
- Ki mondja meg??? Tán te, te kis pondró?!
- Ja. Na húzz a társad mellé, de már azonnal.
- Megmutatom én, hogy beszélj egy erősebbel, te takony! – öklét már felém lendítette, amikor egy jó időzítéssel elhajolva alácsúsztam és tökön tapostam.
Sírva rogyott össze, mire én felálltam, leporoltam magam, majd végignéztem rajta. Szemeimből áradt a megvetés, a lenézés. Mint régen.
A vívás erősíti a kondimat.
- Na, hord el magad, de már.
Szidva a szaporító nő jelzővel ellátott anyámat, visszavánszorgott a társához, aki fogta fejét szégyenében.
- Lássuk a versenyszámot! Ezúttal ugyanaz lesz mindenkinek!
Depreduus kezében újra aprócska láng kavargott, mi felemelkedett, s kirajzolt egy szörnyeteget, ami kígyózva a nép felé kezdett zuhanni, majd egy lángcsóva képében eltűnt.
- Zerberg!
A nép hüledezve hátrált.
- Ez már sok…
- Ez az eddigi évek, évszázadok legdurvább próbatétele…. – suttogták mögöttem.
Nem baj, ez még inkább szította bennem a győzni akarást.
Czahirára néztem, de nem nyugtatott meg a látvány. Lábai remegtek, arca annál is fehérebb volt, mint amilyen alapból, félve hozzám bújt.
- Mi baj, Cza-
- Ennyi. Kész. Vége. Meghalunk… - remegett.
- Szedd már össze magad! Komolyan, ha nyerek, esküszöm megkorbácsoltatlak! Ne légy már ennyire becsinálós!
- Zerberg… a szörny, mi évszázadokkal ezelőtt rettegésben tartotta a Pusztítás birodalmát s e népet. A szörnyet egyetlen személy tudta megülni, és az Depreduus volt!
- De mi ez? Hogy képzeljem el? Egy fattyú? Netán sárkány?
Czahira csóválta a fejét.
- Nem fogható egyik világ szörnyeihez sem.
- És most hol van?
- A sziklák mélyén, bezárva egy külön hegységbe.
- …Hegység kell ahhoz, hogy bezárják?
- A Nyugati Hegylánc elég volt. Ha hunyorítasz, arra láthatod. – azzal az egyik irányba mutatott. Amikor arra néztem, kis híján infarktust kaptam. Kilométerekig húzódó hegylánc, majdnem az egész horizont csak abból áll.
- Uram irgalmazz…